Az 1-es típusú cukorbetegség vagy inzulinfüggő cukorbetegség (IDDM) az inzulint termelő hasnyálmirigy béta-sejtjeinek "önpusztulása" által jellemzett betegség. Idővel a szervezet lágyan elpusztítja ezeket a sejteket, ami inzulinhiányt okoz. Úgy tűnik, hogy az IDDM az immunrendszer öröklött hibájából ered, amelyet bizonyos környezeti tényezők váltanak ki. A betegség konkrét oka egyelőre ismeretlen; a tudósok azonban több olyan dolgot is elkülönítettek, amelyek összefüggésbe hozhatók a betegség kialakulásával.

IDDM

Ennek az áttekintésnek az a célja, hogy betekintést nyújtson abba, hogy merre tart a kutatás, és mit tudunk az IDDM kialakulásáról. Az emberi genom közelmúltbeli feltérképezése számos feltárandó területet nyitott meg a cukorbetegség kutatásának területén. Az állatmodellek és a nagy populációs vizsgálatok hozzájárultak néhány lehetséges genetikai összefüggés feltárásához. A 6. kromoszómán található fő hisztokompatibilitási komplex (MHC) az immunválasz szabályozója, mivel felismeri a szervezetben lévő "önvaló" és "nem önvaló" elemeket.

Ha valamit idegennek tekintünk, az MHC serkenti az antitestek termelődését. Az MHC-n elemzett gének összefüggésbe hozhatók az IDDM-mel, különösen a humán leukocita antigén (HLA) II. osztályú alléljai, a DQ és a DR. Bár a HLA-DQ lókusz tűnik a legjobb egyetlen markernek a fogékonyságra a kaukázusiak körében, a családban előforduló cukorbetegségek legalább 40 százalékában a DQ és a DR allélok kombinációja is megtalálható. A DQ és DR allélok szinte mindig együtt találhatók egy kromoszómán, és a veszély azzal függ össze, hogy nincsenek egyensúlyban.

Vegye figyelembe

Számos kombinációt dokumentáltak, némelyikük fokozott és csökkent fogékonyságot is mutat, azonban nehéz volt kideríteni a HLA-DQ DR-től független hozzájárulását. A 11. kromoszómán található inzulingén régió szintén összefüggésbe hozható az IDDM kockázatával. Az 1970-es években végzett vizsgálatok megállapították a HLA asszociációt és az IDDM-ben való részvételt, amikor a betegségben szenvedő testvéreket hasonlították össze. A családtagok közötti asszociáció összehasonlításakor az eredmények ellentmondásosak.

A jelenlegi becslések szerint a HLA 40-50% a családtagok által öröklődő génekhez kapcsolódik. Az IDDM kialakulásának kockázata egy olyan személy ikertestvérénél, aki a betegségben szenved, körülbelül 70%, és ez a kockázat attól függően nő, hogy az ikrek milyen HLA allélokon osztoznak. Ha összehasonlítjuk a betegség kialakulásának kockázatát az elsőfokú rokonok és az amerikai lakosság között, a veszély 1/20, illetve 1/300. A HLA régió kutatásai rendkívül trükkösek voltak. Végleges válaszokat nem lehet levonni, mert nem mindenkinél alakul ki IDDM, aki rendelkezik ezekkel a "sérülékeny" génekkel. Valójában a genetikailag fogékony emberek kevesebb mint 10 százalékánál alakul ki cukorbetegség, ami arra utal, hogy más tényezők felelősek a betegség kialakulásáért.

Kutatás

A kutatók feltárták ezeket az egyéb dolgokat, különösen a környezeti tényezőket, mint például a tehéntej korai bevezetése, a bélrendszer immunrendszerének diszregulációja, a vírusos betegségek, az ivóvíz és egy sor más tényező. Számos populációs tanulmány kapcsolatot talált a tehéntejnek való kitettség és az IDDM fokozott kockázata között a genetikailag veszélyeztetett egyéneknél. Néhány tanulmány szintén kimutatta a tehéntejnek vagy tehéntej alapú tápszereknek az első 3 hétben, valamint az élet későbbi szakaszában tehéntejnek kitett csecsemők megnövekedett kockázatát.

Kiderült, hogy a tehéntejjel táplált csecsemőknél megnövekedett a szarvasmarha-inzulin antitestek mennyisége azokhoz képest, akiket szoptattak. A szarvasmarha inzulin a szarvasmarhák tejében található. Úgy tűnik, hogy a szarvasmarha-inzulinhoz kötődő antitestek keresztreakcióba lépnek az emberi inzulinnal. A szarvasmarha-inzulin immunogénnek tekinthető, mivel 3 aminosavban különbözik az emberi inzulintól. Az inzulin-specifikus vegyületek (ISA), az IDDM-re specifikusak és a tehéntej-expozícióból származó megnövekedett T-sejt-szintek a cukorbetegséggel kapcsolatos HLA kockázatallélokat viselő embereknél találhatók.

Tudtad?

Néhány felnőttnél a rubeola fertőzés után cukorbetegség alakult ki. Bár ez veszélyt jelent az arra fogékony emberekre, a védőoltási programok csökkentették a rubeolaesetek számát. Egyedi esetekről számoltak be, amikor gyermekeknél CMV-expozíciót követően IDDM alakult ki. A közelmúltban végzett kutatások azt mutatták, hogy az újonnan diagnosztizált IDDM-ben szenvedő emberek nemrégiben CMV-nek voltak kitéve. Felvetették, hogy a molekuláris mimikri részben felelős lehet, mivel a CMV-fehérjék hasonlítanak a hasnyálmirigy szigetsejtjeinek egyik fehérjéjéhez. Pak és munkatársai megállapították, hogy az IDDM-ben szenvedő emberek mintegy 20 százalékánál a szigetsejtekből származó CMV-DNS található.

Mindezen bizonyítékok ellenére egy nagy svéd tanulmány nem talált összefüggést a CMV-fertőzés és az IDDM kockázata között. Mindezek mellett a vírus elleni védőoltások csökkentették a CMV-fertőzések előfordulását. Egyedi eseteket figyeltek meg, amikor az EBV-vel fertőzötteknél cukorbetegség alakult ki. Az EBV-fertőzés következményeként kialakuló IDDM növekedése azonban az alanyok túlnyomó többségénél valószínűleg nem felelős a betegségért. A kevés kutatás és az egyedi esetek nem elegendőek ahhoz, hogy ezt jelentős oknak tekintsük.

Záró megjegyzés

Vannak jelentések arról, hogy influenza, hepatitis A, varicella zoster, mumpsz, kanyaró, rotavírus, gyermekbénulás és Coxsackie A vírus okozta expozíciót követően IDDM alakult ki. A legújabb tanulmányok pozitív összefüggést találtak az ivóvíz cinkszintje és a cukorbetegség elleni védelem között. A csapvíz magnéziumszintjét szintén összefüggésbe hozták a cukorbetegség elleni védelemmel, azonban ezzel kapcsolatban ellentmondásos bizonyítékok állnak rendelkezésre. Az, hogy a cink milyen védelmet nyújthat, nem világos. A nehézfémekkel és a cukorbetegséggel kapcsolatos lehetséges összefüggések ellenére további kutatásokat kell végezni a valódi kapcsolat megállapítása érdekében.

Az itt bemutatott bizonyítékok közül a kutatók nem tudták megszerezni az IDDM kialakulásának konkrét okát. Amit tudunk, az az, hogy a genetikailag hajlamos embereknél fokozott a cukorbetegség kockázata. Amint az itt látható, a kutatók találtak olyan géneket, amelyek a jelek szerint hajlamosítanak a cukorbetegségre. A gének azonban nem elegendőek, mert nem mindenkinél alakul ki cukorbetegség, aki rendelkezik ezekkel a génekkel. A környezeti tényezők egy másik területet jelentenek. Legyen szó tejfehérjékről, vírusos megbetegedésekről vagy a bélműködés károsodásáról, azoknál, akik örökletes hajlamot mutatnak, hajlamosak arra, hogy az ezeknek való kitettség után kialakuljon a betegség. Annak megállapítása, hogy melyik változó a felelős, nehézségekbe ütközik, mivel az emberi szervezet pontos mechanikája még mindig nem tisztázott, és az ezek megállapítására szolgáló tesztek nem feltétlenül specifikusak, vagy még nem jöttek létre. Ráadásul egyetlen tényező elkülönítése nem ésszerű, mivel az immunfunkciók és a genetika terén rengeteg átfedés van.