Ez egy válasz arra, hogy nem kapjuk meg, amit akarunk vagy amire vágyunk. A harag dühvé fokozódik, amikor úgy érezzük, hogy megtámadtak vagy fenyegetnek bennünket. Ez lehet fizikai, pszichológiai vagy absztrakt, például a jó hírnév elleni támadás. Amikor aránytalanul reagálunk a jelenlegi körülményeinkre, az azért van, mert valójában egy korábbi - gyakran gyermekkori - eseményünkre reagálunk.
Társfüggők
A társfüggőknek problémáik vannak a dühvel. Jó okkal van belőle egy csomó, és nem értik, hogyan fejezzék ki hatékonyan. Gyakran vannak olyanokkal kapcsolatban, akik kevesebbet adnak, mint ők, akik megszegik az ígéreteiket és a kötelezettségeiket, megsértik a határaikat, csalódást okoznak vagy elárulják őket. Úgy érezhetik, hogy csapdába estek, terhükre vannak a kapcsolati gondok, a gyerekekért való felelősség vagy az anyagiak. Sokan nem találnak kiutat, mégis szeretik a házastársukat, vagy túlságosan bűntudatot éreznek ahhoz, hogy elhagyják.
A társfüggőség haragot és neheztelést okoz. A tagadás, a függőség, a határok hiánya és a diszfunkcionális kommunikáció társfüggőségi mutatói haragot szülnek. A tagadás megakadályozza, hogy elfogadjuk a valóságot és felismerjük érzéseinket és vágyainkat. A másoktól való függés arra irányuló erőfeszítéseket szül, hogy visszafogjuk őket, hogy jobban érezzük magunkat, ahelyett, hogy hatékony cselekvést kezdeményeznénk. Amikor azonban mások nem azt teszik, amit mi szeretnénk, dühösnek, áldozatnak, megbecsülhetetlennek vagy gondozatlannak és tehetetlennek érezzük magunkat - nem vagyunk képesek a változás ügynökei lenni saját magunk számára. A függőség hozzájárul a konfrontációtól való félelemhez is. Inkább nem akarjuk "megingatni a hajót", és nem kockáztatjuk a kapcsolatot. A gyenge határok és kommunikációs képességek miatt nem fejezzük ki a vágyainkat és érzéseinket, vagy nem hatékonyan tesszük ezt.
Vegye tudomásul
Ezért nem vagyunk képesek megvédeni magunkat, vagy megszerezni azt, amire vágyunk és amit akarunk.
- Elvárjuk, hogy más egyének boldoggá tegyenek minket, és ők nem teszik.
- Megegyezünk olyan dolgokban, amikben nem kell.
- Legyenek nem titkolt elvárásai másokkal szemben.
- Tagadják vagy leértékelik az igényeinket, és ezért nem teljesülnek.
- Próbáljuk irányítani azokat a dolgokat és embereket, amelyek felett nincs hatalmunk.
- Nem asszertív, kontraproduktív módon kérjen tárgyakat, azaz célozgatással, hibáztatással, nyaggatással, vádaskodással.
- Ne szabjunk határokat, hogy megakadályozzuk a visszaélést vagy a nem kívánt viselkedést.
- Bízzon és támaszkodjon olyan személyekre, akikről bebizonyosodott, hogy megbízhatatlanok és megbízhatatlanok.
- Olyan embereket akarunk az igényeink kielégítésére, akik már bebizonyították, hogy nem akarnak vagy nem tudnak.
- Az igazság és az ismételt csalódások ellenére tartsd meg a reményt, és próbálj meg másokat megváltoztatni.
- Maradjunk a kapcsolatokban, bár továbbra is bántalmaznak vagy frusztrálnak bennünket.
Ne feledje
Amikor nem engedhetjük meg magunknak a haragot, az eluralkodhat rajtunk. Azt, hogy hogyan reagálunk, a velünk született temperamentumunk és a korai családi környezetünk befolyásolja. Így a különböző egyének különbözőképpen reagálnak. A társfüggők nem értik, hogyan kezeljék a haragjukat. Néhányan kirobbannak, kritizálnak, hibáztatnak, vagy olyan bántó dolgokat mondanak, amelyeket később megbánnak. Mások fenntartják és nem szólnak bele semmit.
Visszavonulnak, hogy elkerüljék a csatát, de felhalmozzák a haragot. A harag azonban mindig megtalálja a módját. A társfüggőség passzív-agresszivitást eredményezhet, ahol a düh szarkazmussal, mogorvasággal, ingerlékenységgel, hallgatással, vagy olyan viselkedéssel tör ki, mint a hideg tekintet, ajtócsapkodás, felejtés, visszatartás, késés, sőt, akár megcsalás. Ha tagadjuk a haragunkat, nem engedjük meg magunknak, hogy átérezzük, vagy esetleg érzelmileg elismerjük.
Lehet, hogy csak napokkal, hónapokkal egy esemény után vesszük észre, hogy őrültek vagyunk. Mindezek a haraggal kapcsolatos problémák a felnövekvő nem megfelelő példaképek miatt vannak. A harag kezelésének megtanulását már fiatalkorban meg kellene tanítani, de szüleinknek nem voltak készségeik a saját haragjuk érett kezelésére, ezért nem tudták átadni őket. Ha az egyik vagy mindkét szülő passzív vagy agresszív, akkor egyik vagy másik szülőnket másolnánk. Ha arra tanítottak, hogy ne emeljük fel a hangunkat, azt tanácsolták, hogy ne legyünk dühösek, vagy leszidtak minket, ha kifejezzük, megtanultuk elfojtani.
Vegye figyelembe
Egyesek attól tartanak, hogy olyan versenyszülővé válunk, mint amilyenben felnőttünk. Sokan úgy gondolják, hogy nem keresztényi, kellemes vagy vallásos dolog haragudni, és bűntudatot éreznek, ha haragszanak. Az egyszerű igazság az, hogy a harag egy normális, egészséges reakció, amikor szükségleteinket nem elégítik ki, határainkat átlépik, vagy reményeinket megtörik. A haragnak meg kell mozdulnia. Ez egy erőteljes energia, amelynek kifejezésre és néha tettekre van szüksége, hogy kijavítson egy rosszat. Nem szabad hangosnak vagy bántónak lennie. A legtöbb társfüggő attól fél, hogy haragja megbánt valakit, akit szeret, vagy akár tönkretesz. Ez nem feltétlenül van így.
Helyesen kezelve ez javíthatja a kapcsolatot. Néha a harag csap le ránk leginkább. A harag rossz egészségi állapotot és krónikus betegséget eredményezhet. A stresszes érzelmek kimerítik a szervezet immunrendszerét és idegrendszerét, valamint a szervezet javítási és feltöltődési képességét. A stresszel kapcsolatos tünetek közé tartoznak a szívbetegségek, a magas vérnyomás, a szívroham és a stroke, az emésztési és alvászavarok, a fejfájás, az izomfeszültség és -fájdalom, az elhízás, a fekélyek, a reumás ízületi gyulladás, a TMJ és a krónikus fáradtság szindróma.
Ki nem mondott harag
Keserűséget szül, vagy önmagunk ellen fordult. Azt mondják, hogy a depresszió befelé forduló harag. Ilyen például a szégyen és a bűntudat, az önutálat formái, amelyek ha túlzásba esnek, depressziót okoznak. A haragunk kezelése fontos a kapcsolatokban és a munkában való sikerhez. Az első lépés, hogy elismerjük azt, és felismerjük, hogyan nyilvánul meg a saját testünkben. Ismerjük fel a düh fizikai jeleit, általában az izomfeszültséget, például az összeszorulást és a melegséget. Lassítsuk le a lélegzetünket, és vigyük a gyomrunkba, hogy megnyugodjunk.
Szánjon egy kis időt a lehűlésre. A keserűség vagy az "újra elküldött" harag tünete, ha a fejünkben a panaszokat vagy a nézeteltéréseket ismételgetjük. Ha elismerjük, hogy dühösek vagyunk, és ezt követi a helyeslés, az felkészít bennünket a konstruktív reakcióra. A düh mélyebb érzéseket vagy rejtett fájdalmat, kielégítetlen szükségleteket jelezhet, vagy azt, hogy cselekedni kell. Néha a haragot a feloldatlan bűntudat táplálja. A haragra adott reakciónk megértése magában foglalja a haraggal kapcsolatos hiedelmeink és attitűdjeink felderítését, valamint azt, hogy mi befolyásolta ezek kialakulását.
Záró megjegyzés
Meg kellene vizsgálnunk és azonosítanunk, hogy mi okozza a haragunkat. Ha gyakran túlreagáljuk és mások tevékenységét bántónak látjuk, az az önértékelésünk ingatagságára utal. Ha növeljük önbecsülésünket és gyógyítjuk a belsővé vált szégyent, nem fogunk túlreagálni, hanem képesek leszünk produktívan és magabiztosan reagálni a haragra. Az asszertivitási készségek elsajátításához írjon ki forgatókönyveket, és gyakorolja a szerepjátékokat Hogyan legyünk asszertívak. A düh hevében előfordulhat, hogy figyelmen kívül hagyjuk az eseményben való részvételünket, vagy azt, hogy bocsánatkéréssel tartozunk. Szerepünk elismerése segíthet megérteni és javítani kapcsolatainkat. Végül a megbocsátás nem jelenti azt, hogy elnézzük vagy elfogadjuk a rossz viselkedést. Azt jelenti, hogy elengedtük a haragot és a keserűséget. A másik emberért való imádkozás segíthet nekünk a megbocsátás megtalálásában.
